Dobos Irma

Dudich Endre

Farkas Péter

Hála József

Hevesi Attila

Kázmér Miklós

Kisvarsányi Géza

Kordos László

Kozma Károly

Papp Gábor

Papp Péter

Réthy Károly

Szilágyi Albert

Tóth Álmos

Végh Sándorné

Vető Istvánné

Viczián István

Wanek Ferenc

Petőfi Sándor: Bányában

Ezer ölre vagyok idelenn a

Föld ölében,

Hol az ősi örök éj t anyázik

Áprily Lajos: Néma kőbánya

Vén sziklafal. De itt-ott már bozót:

vadrózsa, repkény, borbolya s szeder.

Félkatlanában hangot és echót

nagynéha mállott kő esése ver.

Ma szélkerülte enyhhely, csendsziget.

Rég volt, hogy zúgott itt a munkazaj

és lenn a szürkés-kék andezitet

hajók várták, ringó dereglye-raj.

…

Ki medvékkel birokra kelt

s remegni nem tanult,

beteg jó anyjáért remeg,

már eddig tán kimúlt.

Öreg bűbájos ott lakik

az erdő mélyiben,

segítni nem jő, míg neki

aranyat nem viszen.

…

Hát ím egy óriási gyík,

nagyobb mint egy tehén,

előtte gyorsan elsuhan

s odább egy lyukba mén.

Felugrik és utána ront,

csak ássa a lyukat,

s uram-teremtőm, a dolog,

ni csak, hová lyukadt!

Pásztorgyerek tiszta csupa

aranybányát talált.

Beteg anyjához rögtön is

a bűbájos leszállt.

Találva ott marad.

…

Akaratlan felmetszi a

Meglőtt fogoly begyét

S aranylemezke tűn elé,

Követ kopogtató, sósavat csorgató

Hátizsák-cipelő, kövület-körmölő

Földre tekintő, hegyet épitő

Néha jól helyező, benne gyönyörködő

Kapával földtúró, kartárs-szidalmazó

Irígységgel fűtött, sörrel hűtött

Forrást kereső, ritkán meglelő

Ezt magyarázó, érc-nyomozó

Csizmában szörpintő, sok pénzt igényelő.

Mindenütt utazgat, sokat bizonygat

Többnyire füstölő, likakba betörő

Térképet rajzoló, gyakran kontárkodó

Gyüjtemény-bővítő, semmire tanító,

Szelvényt igényelő és eszményesítő,

Gyakran szégyent valló, sztratigrafizáló

Mikroszkopizáló, petrografizáló

Zavargást kedvelő, mindent áttoló

Megfúró, locsogó

Tintapocsékoló, véleményt rögzítő

Könyvmagoló, egész hihetetlen

Jövendő kövület.

A Biblia ószövetségi részéből: 104. zsoltár (részlet)

Áldjad, én lelkem, az Urat!

…

Biztos alapra állítottad a földet,

hogy meg ne inogjon sohasem.

Mi…iddogál és szerelmeskedik

A legelső Ország abból kerekedik

....

A Fák ’s Füvek tesznek második Országot,

De már Szerelemre egymást nem keresik.

…

A Kövek tsinálnak harmadik Országot,

Magokban foglalnak sok nagy drágaságot,

Mert a mi Szerelem ’s Bor nélkül él és nő,

Az, ha bár Ember is, nem egyéb, hanem Kő.

Víz-torlasztó hegyfalak,

szél-botlasztó bércfalak

mit bánják, ha mállanak,

mit bánják, ha porlanak.

Csak az ember bánta meg,

hogy a múlás szállta meg:

búsan jön-megy, ténfereg,

….a föld, a tojás-alakú termőtalaj,

amely pörög velünk, robog az űr szikra-porában,

S mit őriz magában, mit hord magába n,

akár az emberi szívbe, oda mi van betemetve,

mit hurcol magával kimondhatatlan

év-milliók óta szótlanul, panasztalan?

Csontot, csigolyát, koponyát, önnön verejtékét,

páfrányokat, szenet és érceket

és ismeretlen rétegekbe kristályosult ősállatokat,

hajdani virágok, halak rajzát a kövekben,

régi himnuszokat és elfeledett époszok töredékét

és megint csak csontot, csigolyát, koponyát

és hány milliárd porhanyós szemet,

őshalak rothadékát, gázokat, olajokat,

leomlott városok szobrait, márvány-cirádáit,

avas és új rétegekben, hogy szinte már kiszúrnak a földből

és lávát, folyékony tüzet, amit kedve jön néha kiokádni, --

termeli, s leszárítja újra mint gondolkodó fő

a verejtéket, roppant agy gondolatait,

Mi illik a te szép, vad kedvesedhez?

Mi hűti forró lázát? -- A smaragd.

Tedd gyűrűjébe a zöld, lanyha békét

s hogy meg ne únja hűvös, tiszta ékét ,

művész, kemény, fényes lánggá faragd.

Zafír

Valerius Martialis: Borostyánkő

Sétálván Phaeton hűs árnyán egy pici hangya,

(Pálóczi Horváth Ádám dalgyüjteményéből)

Tessék

Sohasem ettem olyan jót,

Az Etna

Most azt tárom fel, hogy mint árasztja az Etna

Szörnyü kohójából lángját oly hirtelenül szét.

Első az, hogy bent üregekből áll az egész hegy,

S szinte egészen barlangos sziklákon alapszik,

És valamennyi üreg tele van széllel s levegővel.

…

Mert ott szél támad, hol légvonat illan alá s fel.

Hogyha ez aztán fölmelegült és áthevitette

Mindazt, mit csak elért, sziklát, földet, s kebelükből

Fennlobogó lángú s izzó tüzeket szorított ki,

Felszökik, és egyenes kürtőin a hegynek előtör.

Szikrázó tüze messzire száll, s hamuját csak úgy ontja.

Sűrü sötét füstfelhők áradnak ki a torkán,

Közben roppant súlyú sziklákat hajigál ki.

Hidd el, hogy mindezt a viharzó szél, mi okozza.

….

S minthogy a tenger színétől fel a hegy tetejéig

Nyúlnak a barlangok, meg kell valljuk, hogy a járás

Nyitva a tenger előtt, s mivel így ő is behatolhat,

Nyilván ő is szítja a lángot, mely kifelé tör.”

Jó Werner alig lehunyta szemét

Elömlik Poszeidón birodalma,

Új úr: Hefaisztosz már állja helyét.

De engem le nem bír hatalma.

Krédót előtte csak valljanak mások

…………………Ím ásványaink.

Nézzétek, milyen roppant széndarab:

Egész hegyek valának ily anyagból,

Az emberek már készen szedheték

Mit most a légből szűr a tudomány

Nagy fáradsággal. Ezt az ércet itt

Vasnak nevezé s míg el nem fogyott,

Az alumínért nem kellett kutatni.—

Ez a darabka az arany, nagyon

Nevezetes s nagyon haszontalan.

Mert még midőn az ember, vak hitében,

Imádott felsőbb lényeket magánál,

Fölülállókat még a sorson is:

Ilyennek hitte az aranyat is,

Oltárain jólétet és jogot,

Mindent mi szent volt, áldozott, hogy egy

Bűvös darabját bírja megszerezni,

Hol ritkaságok vannak összehordva,

A múzeumban, hátul egy sarokba

Egy meteorkőt hosszú évek óta

Tünődve ér, tünődve hágy az óra.

“Bár kő vagyok csak, szemre mint a többi,

Mondarészlet: Szent László-pénze

(a menekülő kunok)

…tőnek úgy, amint Kapolcs elrendelé:

Mint a zápor hull arany

Tarsolyokból és tüszőkből hulla szét,

(Könnyen szórták, mert rablák, nem szerezék!)

…

S Istenhez László buzgón fölesdekel,

Attól várva, hogy a bajt intézze el;

S ím, csodák csodája! ami most beáll..

Alig hisz szemének maga a király!

Tarsolyokból és tüszőkből egyre hull

A régi szép időkben

Egy szép királyleány

Aranyszőrű kecskéket

Őrzött Tihany fokán.

…

S amily hamar megnyerte

Sok ifjúnak szívét,

A tónak ősz királya

Haragra gyúlt ezért,

A bércztől a leányra

S a nyájra átkot kért.

A bércz tüzet bocsátott,

Sziklája mind kigyúlt,

Három nap, három éj, mint

Ítéletnapja dúlt.

A nyáj a Balatonba

Rohant, de benn veszett –

A tó máig kihányja

A kecskekörmöket.

A lányt pedig örökre

Bűbáj kötötte meg,

Dénes György (Szlovákia): Hal a homokkőben

A homokkőben a lét emléke él.

egy őskori hal finom művű váza.

Zörög a parti harasztos, sandán kivillog a tang.

A vízben egy Ichthyosaurus bánatos uszonya pang.

Kora romlottsága emészti, a régi júra letűnt.

Új hang, új stílus a jelszó , s ez betakarja a bűnt.

Luzern városnak határában,

Reyden nevezetű falvában,

Vén tölgyfa gyökere alatt

Lelték e roppant csontokat.

Nevezett város urai

Tudóst küldének oda ki;

Nekifeküdt a tetemeknek

S róluk alapos méretet vett.

Így tűnt ki, hogy talpára állva

Minő nagy volt e csont gazdája.

Lám, ekkora volt valaha

Óriás ősünk zápfoga!

Áprily Lajos: Ma milyen szép vagy

Ma milyen szép vagy és milyen meleg

A hervadástól féltve védelek.

Ne mondd, hogy puszta rém e félelem -- :

a múzeumban voltál már velem?

Üveg alatt, a félhomályon át

nézted a pálma kő-bordázatát?

káprázatul a lázas, ősi nyár.

Tollak ragyognak, napsugár zuhog,

visszalobognak izzó trópusok.

Élő pompája, láttad-e, mi lett?

Kőgyüjtemény-dísz. Pálmakövület.

Kihűlt világok múmiá ja csak.

Megölte észak: “Erdély, Kolcpatak.”

…Hiába óvlak, elrepül nyarad.

Világok térnek vissza nélküled.

Melegségedből ennyi sem marad:

Ó, hogy szeretlek emberi-szentség!

Én nem akartalak fölfedezni sem,

mint a tudós a dolgok lényegét,

a világ-űr szellemét, a tengerfenék vegetációját,

az ős-lények életét…

…

Ó, áldott, boldog élet, benépesülő világ!

ott élnek tebenned az idő álmai, csókok, amik lehullva újjászületnek,

a baktériumok, algák, gyürüs-férgek, szivacstűk, a csigák,

a medúzák, férgek, pörgekarúak, ízeltlábú Trilobiták,

háromkaréjú-ősrákok, óriásrákok, ős-kelyhek, szivacsok, tömlős-állatok,

tebenned minden leendő, s halandó ott forog,

akár a csillag-rend, a korallok, szélesszárnyú Euripteruszok,

a fejlábúak, a puhatestűek, a tintahal, a polip,

az Egyenes-szarv tebenned a Selachiusokkal osztozkodik,

ott hemzsegnek az egyiptomi-napisten nevű Ammoniták,

a fedett-fejüek, gyökérlábúak, mészvázasok, Fusulinák,

lihegnek, sziszeregnek teknőc ök, gyíkok, krokodilusok,

mint kardok kaszabolnak a vízben az Ichtiosaurusok,

izzanak egymáson, mint szerelmes gyárak, az óriásgyikok,

sütkéreznek arany-pocsolyában a huszonhatméteres Diplodocusok,,

mennek meghalni óriás-léptekkel a sárga Dinosaurusok…

Teb enned ott kering az emberig-futó gyönyörű zene,

amelynek miden létező csak egy-egy üteme,

s így épül föl a nagyszerű harmónia-épület,

s mert összeomlik, nem hagyhatsz ki akár egy ütemet,

és arra rá a soronlevő, a mindig-tökéletesebb,

tebenned ott vannak már az iszonyú ősállat-temetők,

egysejtűek kréta-halmazai, őskori állat-csontmezők,

tebenned ott vannak feloldva mind a kőzetek,

a fák közt sötétkék sejtelem,

tündéri tó, rejtelmesen kísért már,

gyermekkoromtól együtt jött velem.

…

A kihűlt krátert lombok koszorúzzák,

friss éltet fakaszt a levélalom.

Tűz volt itt egykor, forró, parázsló láva?

Most végtelen csend, titkos szerelem.

Dallama fönn az égen s lenn a tóban

Valaha, mikor a világ

semmiből teremtetett,

míg föld és ég

formát kapott, sok szó nem esett.

De ami esett, az a kevés,

és mindenség állott elő, hol semmi se volt.

A tudomány messzi fáklyafényét egy életen át lestem

Meddő sóvárgással, hogy idevezessem.

Most itt a földtannak nyílt útjain járunk,

Hogy minden újnak sarkig kaput tárjunk

Világító fáklyaként már nem loboghatok:

Mint hamvadó parázs is lángra lobbanthatok.

Földtani tüzeink, ha fölcsapnak az égnek,

Hej, minden, minden egyremegy

Hej, minden, minden egyremegy.

A nap felkel, a nap lemegy.

Akár vagyunk, vagy nem vagyunk,

Akár bolond, vagy bölcs agyunk,

Hogy sírunk-e, vagy nevetünk,

Szeretnek-e, vagy szeretünk,

Akár teszünk, vagy nem teszünk,

Akár eszünk, vagy nem eszünk.

Ha nem eszünk, hát meghalunk,

Ha meghalunk, hát nem leszünk.

Alászolgája: mehetünk.

Szép álmaim, most csönd legyen.

Hisz minden, minden egyremegy,

Ember akarok lenni, ki küzd, ki érez,

Ki tudja, mi a bánat, öröm, és az élet.

Nekem bánat más közönye, könnye,

nekem öröm a természet tarka köntöse,

mezőkre hintett sok virág, szálló madarak,

szökellő őzek, pillék, rezgő sugarak –

szememben a Teremtő megannyi másai:

megfogható lények, csodálatos szépek,

elsuhanó árnyak, elhaló emlékek.

Amit néktek

Kristály pohárba töltök

Lelkem tiszta óbora!

Mennyi tavasz nyilt

És ősz viharzott el,

Míg éltem

Zavaros mustja

Kiforrott.

Titkos erők

Dobálóztak a mélyén,

Forrt, mint a láva.

Szilaj ifjúi kedv

Sistergett, mint a

De szebb jövőt sejtő

Zöldszínű, aranyszínű hegyek

Halkan zúgó sötét fenyvesekkel,

Sárga, rezgő aspen levelekkel,

Fátyolos vízesések,

A menyasszonyok szépségével,

A lélek őszi, halk csendjével

Vetélkednek.

Oly szép a fehér márvány,

Mint egy falusi menyegző,

Az ezernyi kristályban

Réz és arany csillog,

Fürdik a napsugár,

Ahogy visszaverik a fényt

A kristálylapok.

Egykor itt laktak

A Nagy szellemek,

Az Arapaho varázslók.

Itt táncoltak az ősi kísértetek

S itt borultak le az indiánok,

Hogy megcsókolják a földet,

S imádják a felkelő napot.

Évmilliárdokra pillant vissza időben,

Elemben, kövesült élőben és a “kő”-ben.

Feltárja kezdet-kezdetét a Gömbön,

Sejteti, honnan támadt élet a Földön.

Elemzi virágkorát trilobitáknak

Idézi tengeriségét Triász s Jurának.

(Perm, miocénben találná, ha kutatná.)

Tűzhányót, lávaömléseket mutat ki;

ércre, bentonitra ott kell kutatni.

Felhozza csapdájából az olajat, a gázt,

Kőszénlelőhelyre ad tudományos ukázt.

Hevesi Attila: “Ének” a kőzetlemezekről

A szárazföldi talapzat

és az óceáni medence

határára vetetten

megbomlanak s egymásba kuszálódnak

a folyók szabályos rendben

lerakott kavics-, homok-, iszaphordalékai,

s egyensúlyuk veszítve

zagyárként zúdulnak le,

egymást szakítva, zúzva,

gyúrva és hömpölyögve

…

és kezdődik az óceáni medence.

Itt már alig van támpont.

Szétroppantak a gondosan őrzött csigaházak,

gyöngyházas kagylóhéjak,

sugaras tengersün-vázak;

koralljaid, ha voltak,

széttörtek, szétporlottak

s a hullámhajtotta kőtojások

iszapba-homokba fúltan

fekszenek eltemetve

jeltelen, víz alatti földcsuszamlások

behányta tömegsírban…

…

Lejjebb sötét homály van.

Vak halak tapogatják

törmelékét a fénynek,

s az óceáni lemez alábukó szegélyén

feltartóztathatatlanul vonszolódnak

a képlékenyen izzó lágyköpenybe.

Reményteljes ajánlás:

A mélytengeri árok szárazföld felőli peremén

az alátolódva megolvadó lemezszegélyből

friss gőzt, új lávát okádó-ontó tűzhányók támadnak,

s végig jelzik a partot,

E meddővel tarkított kréta korú szenet,

A Bakonyban elrejtett kis bányatelepet

Harminckét éve ismerem, mint a tenyerem.

Itt kerestem vékonyabb-vastagabb kenyerem.

…

Hályog volt szememen, mikor ide jöttem

Nem követeltem, semmit sem kértem

Csak, hogy a földtant tiszteljétek

Minden jóslatát készpénznek vegyétek.

Több - kevesebb sikerrel elértem nálatok,

Hogy adott helyzetünket ugyanúgy lássátok.

Ám mégis gyakran azt csináltátok

Mitől a geológus hőgutát kaphatott.

Hiába mondta: vető van ott, pajtás!

“Geológus mondja; gond semmi, előre hajtás”!

S mikor a vető meddőt hozott elénk

A geológust rögvest elővették.

“Ki tervezte e fejtést? Be kellene csukni”!

Tudtam: én voltam, de mit lehetett szólni…

…

Mert tőletek a tonnát, a Giga-joule-t kérték,

S külön ráhatással mindezt el is érték.

Hogy közben jött a vető, és a vízbetörés

istencsapása volt és váratlan vízömlés.

Mindennek oka csak a geológia

S jött a kényszerszülte szöveg és a letargia.

Ám a lényeg mégis, hogy termelgettünk

Igaz, hogy szén helyett néha vizet meregettünk.

…

Mindennél fontosabb, hogy élnek még a bányák

A zivataros időket mindvégig kiállták.

…

Kedves Barátaim, idősebbek és fiatalok

A reggeli napfény elvész a ködben

s megdermedt vulkáni láva fölöttem.

Az ókortól cipelt munka oly komor,

s lyukas nadrágban fütyül a nyomor.

Még én lassan haladok a tárna kövén,

s falain a lámpámból kiszabadult fény.

A félelem mocorog reszketve csendben,

a szikláktól körülvett szívemben.

S a bányászok hada rohamra gyúlva,

a munka mérgét a sziklába fúrja.

S lelkükből oly nehéz sóhaj száll:

még sziklába zárva fészkel az aranymadár.

Így visz tovább két tudatlan lábam

Köszöntünk Akadémiánk fő-Elemérje,

Nyugtalan életünk vészes változásán

Köszöntelek mégis születésed napján.

Szavaim, ha késve bár, kezeidbe jutnak

Igaz barátságról gyenge jelet adnak.

Hetven év multával csökken a szenvedély

Igazmondásunkban növekszik az esély

Megértőbbé enyhül kritikus hajlamunk,

Pusztába hangzott el jótakaró szavunk.

Szeretet és magány az életed útja,

Tudományművelés volt a kormányrúdja.

Minden tetted tiszteletet keltő

Sokáig kísérjen egészség és erő.

Anyagvizsgálatban a szabályt megláttad,

Hírverés nélkül, jól is alkalmaztad.

Szerénységre intett minden lépted-tetted,

Nemzedékek nőttek föl ebben melletted.

Zárom mondókámat magam rigmusával,

Téged megelőzött multévi szavammal.

Hetven év határán megszűnik a remény

Mindenkor a magad útját jártad

Támaszt, megértést senkitől sem vártad.

Most hatvanas életéveid

Tudományban sokasítják érdemeid.

A földtant nem babérokért művelted,

Lelked tüzével melengetted,

Új eszmék sorával egyengetted,

Mások hasznára elengedted.

Évtizedeidre nyugodtan nézz vissza,

Erőd munkádban lesz s elméd s okáig tiszta,

Lóbálhatjuk már a diadalmi zászlót,

Mert most ünnepeljük Doktor Majzon Lászlót.

Koszorús fejedről elmúlt a rossz éra,

Íme, megkaptad a Szabó József érmet.

Más a borostyánt csak levelenként kapja,

De Te, a Tudomány mártír lelkű papja,

Egy szekérre valót kaptál ez éremmel,

És így dicsőséged nem mérhető szemmel.

Hódoló szívünket megfogja a Varázs,

S mint mikor valakit jól megcsíp a darázs,

Úgy villan egy szörnyű rossz érzés szívünkbe:

Ezüst érem helyett mást adtál kezünkbe.

Ki csodálatunkat így magadhoz vonzod,

Ezüst helyett vajjon miért kaptál bronzot?

Ez újabb ármányra forr az egész vérem;

Adjad vissza, hisz’ ez reakciós érem.

De ez dicsőséged nem rontja le nálunk.

Így köszöntőnk végén ismét gratulálunk.

Búsan megyen a geológ

Nyelve már a térdéig lóg

Mert hogy feltűnt a szép ha jnal

Azóta ő szüntlen talpal

Völgybe leszáll, hegyre felmász’

Megnézni, hogy mészkő vagy gnájsz?

Üt nagyokat a sziklára

Bort nem fakaszt kalapácsa

Ebédel egy nagy fa alatt

Jó nedűért bármerre néz

Nincsen más csak kristályos mész.

Mire leáldozna a nap

Spongya szomjan hazaballag

…

Beér már a faluvégre

Nagyot kiált: “Ej, na végre!”

Rá van festve egy ajtóra

“Dohány, bor, sör és pálinka”.

Geológunk betelepszik

Nyelve fehér akár a szik

…

A liter bor egymást éri

De ő azt most már nem méri

Sűrűn oltogatja szomját

Végre szedi sátorfáját

Megrendelve a vacsora:

Zsírba sütve őzláb gomba.

Költöttem ezt Vég Szendrőben

Puhán zöldel a moha a mészkő-sziklák oldalán

Mint festő palettján pár odavetett színfolt,

s a néhány ittfelejtett hófolt

emlékeztet a télre csupán.

A kőzetek is örülnek a tavasznak, mohón

ontják törmeléküket a csillogó patakba,

mely csilingelve, kacagva szalad a puhán

kavargó, hömpölygő folyamba.

Sebesen úsznak a felhők az égen,

mint jólfestett kulisszák

egy kedves színdarab egyik jelenetében.

S a természet krónikása

a csillogó déli verőn

úgy mászik fel a meredek hegyoldalon,

Buday György (1951): Április havi működési jelentés

Dr. Majzon László igazgató kartársnak

Mivel Nálad a pontosság nagy divat,

Nem szeretném kihagyni a havimat.

Buzgalmamnak nincs azóta határa,

Amióta kitoltál a határra.

Virradattó l késő estig furkálok

Fúrás közben kosztolok és irkálok.

Feltárom a dombokat és a völgyet

Éjjel pedig egy szőke kulák hölgyet.

Buday György (1944 nyarán): Levél Arácsról

Pesten volt lakásom, kávém és kalácsom

Most egy lyukban lakom Balatonarácson,

Kívül repedezett, bent dohos és piszkos,

De mindez nem fontos, hiszen bombabiztos.

Ivóvíz, az nincsen, de hogy mégis legyen,

Füredre kell mászom egy meredek hegyen.

Az élelem ügyét többen vették kézbe,

Igy maradtam én az ellátatlan részbe’…

…

A famíliák közt igen jó a viszony,

Dominál a pletyka, irigység és iszony.

Négyszemközt édesen beszélgetnek veled,

De a hátad megett kiszedik a beled.

…

A rengeteg munka mind nyakunkba szakadt,

Egyhangúlag szidni a Pesten maradtakat,

Kik nem jönnek ide, hanem ellenállnak,

És az óvóhelyen vígan szabotálnak.

A jó Gyula bátyánk, mindannyiunk atyja,

Aki a mögoldást sokszor halogatja,

Kihirdette nekünk a Csopaki högyön,

Az ember Harácson önellátó lögyön.

Bár többen megsúgták, hogy ő könnyen viccel,

Mert disznókat szállít köz - Opel Blitzcel.

Elhinni ilyesmit jó ízlésem gátol

Ámde észrevette őt egy Liberátor,

Megnyomott egy gombot, s utána nyomba’…

Elvitte mellőlem szobámat egy bomba.

Van egy vers a szelencémben

Mit csináltunk Velencében?

Amit most már tisztán látok

Nekem minden telér átok.

Ide telér – oda telér,

Egy pohár bor minddel felér.

Mit nekem egy kis baritka,

Mikor ott a fröccs is ritka…

Szívem bús, a kedvem méla,

Ezt megbánod, Jantsky Béla!

Mit bánom én, mit szól Minka,

Szép-e ez a turmalinka?

Egyet megtanultam máris:

Mi az, hogy hidrotermális.

Együtt van itt tűz is, víz is,

Ez nem pneumatolízis.

S megtanultam rögtön már itt,

Hogy a hegység magja gránit,

S zöld a fű és kék az égbolt…

Északkelet messzi Tállyán,

Hol a tokaji terem,

Ott született meg ez a szép

Földrengető szerelem.

Forrófejű, hangos kedvű

Andezitláva lepény.

Nem adott ő szerenádot,

Esténként nem hegedült,

Hanem a kis Lakko Litra

Rögtön reátelepült.

Ettől kezdve állandóan

Nyitva volt a hasadék,

Be is nyomult rendszeresen

A híg láva-maradék.

…

Lakkolitunk időközben

Erősen átalakult,

Domborodó belsejében

Vulkánembrió lapult.

Ám úgy határozott ekkor

A családi nagytanács:

Nem kell bébi, legyen inkább

Meg a magma-elhajtás.

De az idő gyorsan elszáll:

Megvénült a lakkolit,

Ráncos bőre alatt csupán

Kaolin van, s bentonit.

Andezit lepény barátunk

Róla lassan lekopott,

S meg-megtisztelt görgetegként

Egy-két pannon homokot.

Lakkolitunk szomorú lett,

Más megoldás nem maradt:

Oszloposan el is váltak

Néhány ezredév alatt.

Bús özvegyünk a negyedkort

Hévizekkel sírta át,

Könnyes szerelmüket őrzik

??? Goldschmidt előtt

Goldschmidt előtt ezer évvel

miről mesél m ár a mult?

jöttek ám vad arabok,

és a védtelen telérből

tekintve a nemes célra, igen kedvezményes áron.

Nem régen még a Föld.Miv.-hez tartoztak, de unták nagyon,

Hogy talajos - kulákokkal legyenek ők agrárvagyon.

Megindult hát a Craelius ezen régi helyzet ellen,

Átmentek az Iparügyhöz, mert ott sokkal jobb a szellem.

Az igazgatói trónus kissé szűk, de puha bíbor.

uralkodik másodízben hőn szeretett első Tíbor.

……

A helyettes igazgató a nagyhirű dr. Majzon,

Szeretném, ha világhírét éreznék e jellemrajzon.

Idézik is világszerte, fehér, sárga, néger, sziú,

De ő mégis, azt suttogják, arany-érméjére hiú.

Sümeghy a sík fejével sík vidéket s vizet kutat,

Díjmentesen megmutatja, hol fúrjanak gémeskutat.

…

Nagyon bátor szaktekintély a közkedvelt dr. Szentes,

Riadtan csak akkor pislog, ha a terep pince-mentes.

Félévenként Kretzoi is látható, mint kóbor lélek,

tekintve a babonákra, ő-tőle én kissé félek.

…

Az óvatos Jaskó Gamma kilométer-pénznek örül,

Felvételi területét kandúr - módra járja körül.

…

Most jött haza - Vadnyugatról a kitünő Pantó Gabi,

Nemes fémek kérdésében olyan ő, mint egy bölcs rabbi.

…

A Reich Lajos karrierje olyan szilárd, mint a gránit,

Nálunk az olaj-ügyekben Rockefeller-agynak számít.

…

Dühösen jár Noszky Jenő fokosával a Bakonyba’,

Mert amit kőzetnek nézett, az csupán egy bolondgomba.

…

Alig látszik ki a földből a kis fürge Balogh Kálmán,

Mégis rájött: a házasság a triásznál jobb találmány.

…

Székel itt még társbérletben egy tőzegkutató közeg.

Egy év alatt rájöttek, hogy hegytetőn az nem terem,

A Saint Louis Blues, avagy a “Fekete mély vizen…” dallamára

Száz éve épp’ idén, Hantken volt nagy fiú;

K. und k. diri lett, de nem volt rá hiú.

Az Anstalt mellett is sok minden mást csinált:

Górcsövön és amúgy, vizsgált sok faunát.

A Balaton körül tudós csapat kutat,

Lóczy L. senior mutatja az utat.

Nagy monográfia, klasszikus, készül így;

Magyarul, németül – sárgul a sok irígy.

Öncélú tudomány – idejét múlt dolog;

“ Kőolajkutatás!” … (Rotary-gép forog --)

Böckh Hugó messze jár, Iránig meg se áll,

…

Harmadik Körlevél nagy bátran útra kél,

Sok szépet s jót igér – nem férfi az, ki fél.

Bauxit meg júra és végül az eocén

Utóirat és ajánlás

Magunk se hittük el, hogy nem lett semmi baj:

Siker volt, nagyszerű, ho gy igazán “ihaj!”